Egy hosszú nap után kavarognak a fejemben a gondolatok, és nem tudok mit mondani. Annyi mindent mesélnék Neked ha itt lennél, és annyi mindent szeretnék megosztani Veled kötetlenül egy kávé mellett. Azt hiszem valahol irigyeltem azt a párt akit reggel láttam.

Hazafelé tartottam már éppen, és elhaladtam egy fagyizó előtt, és egy idős párt láttam, lehettek hetven körüliek, és a bácsi fagyit vett a néninek aki boldog mosollyal fogadta el. Annyira... őszinte és egyszerű volt, hogy egy pillanatig megálltam, és magamban elmosolyodtam hogy mennyire kevés kell néha ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és boldogok legyünk. A néni mosolya... igazi volt, nem olyan üres gesztus amit nap mint látok ha elmegyek egy ember mellett, hanem mélyről jövő volt. Őszinte. 

Vajon fog egyszer valaki rám is így mosolyogni? Te talán észreveszel engem, és teszel nekem apró figyelmességeket amiket meghálálhatok? Átkarolsz ha hullik a könnyem? A fülembe súgod hogy nem lesz semmi baj, és nem vagyok egyedül? Érezhetem majd erős karjaidat valaha vagy a hajadba temethetem az arcom egy pillanatra hogy érezzem, igazi vagy? Fogod látni vajon a mosolyom mögötti könnyeket ha találkozunk? Nevetni fogsz és megkérdezed mi újság velem? 

Kérlek, nevess rám, és hitesd el velem akár egy pillanatra is hogy emlékszel rám! Kérlek, akarom hogy gondolj rám, és az én derekam öleld át. Nem vagyok tökéletes de szeretném ha megismernél és melletted lehetnék. Félek egyedül, még ha nem is mutatom és néha...

Néha nekem is szükségem lenne egy férfira. Rád!