Hogy ki vagyok? Nem lényeges, egy lélek, egy magányos, kósza harcos, aki álomképekkel, és a valóság rémeivel küzd, egy álmodó, aki lázad a társadalom normái ellen, egy álmodó, akiben a meg nem álmodott képek is valósabban élnek, mint a jelenkor. 
 

Bolondnak tartassz?
 

 Lehet hogy az is vagyok, de jól érzem magam a bőrömben, és nem akarok olyan lenni, mint megannyi szürke ember, a még szürkébb hétköznapokban. Én máshogy látom a világot, nem őrülten, csak furcsán normálisan. Nézőpont kérdése nem igaz?  Mint megannyi minden, ez is csak rajtunk múlik, hogy honnan nézem, hogyan állok hozzá. Lehet, hogy ami nekem a jó, az másnak elemi bűn, ami nekem az öröm, az másnak a keserű szenvedés, de ez rendjén van, mert nem vagyunk egyformák. Nem is akarom, hogy belőlem még egy legyen, én így vagyok teljes, így egyedi és utánozhatatlan. Minden boldogságommal, bánatommal, keserűségemmel, ez vagyok én.
 

 "Megvetéssel néztek rám, álmokba menekülsz, lám?"
 

 Igen, néha ez történik, de még így is, sokkal több mindenen gondolkozok, mint kellene. A lelkem öröme, a fájdalma, ami szétfeszít... Fáj, amikor egy barát, aki tényleg barát, nem hoz meg egy egyszerű kis döntést, egy döntést, amellyel mindennél nagyobb boldogságot okozhatott volna, de így... csak a keserűség maradt, és a vágyakozás, valami után, amit már nem érhetek el.
 

Elmúlik, mint minden, és jön helyette más, egy újabb alkalom, de a kihagyott alkalmat már nem lehet pótolni, nem jön vissza többé soha. Egy másik eljön, de már nem ugyanaz, és talán más lesz, jobb vagy rosszabb, ki tudja azt megmondani?